A magyar vitakultúráért

Ez a blog azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséget biztosítson a kulturált véleménycserére minden olyan témában, amit érdemesnek találok arra, hogy postot írjak róla. Hogy miben különbözik a sok hasonlótól? Itt tényleg csak az számít, amit mondasz!

Aktuális témák

Írj, ha akarsz!

Ha megosztanál velem valamit, netán témát akarnál javasolni, vagy már kész is van a post, de lusta vagy magadnak blogot csinálni, mások meg nem rakják ki, küldd el és meglátom mit tehetek!


Mi leszel ha nagy leszel? Fene tudja, majd eldönti az állam...

2008.07.15. 12:46

Pötyy

Egyik kedvenc blogom egyik posztjában szerepel a következő bekezdés:

Gyakran felmerül, hogy talán tényleg nincs túl sok diplomás, de a szakmaszerkezeti összetételük semmiképp sem megfelelő. Ez persze könnyen lehet, ugyanakkor úgy tűnik, a piacnál már csak az állam bizonyul rosszabb szervezőnek. Galasi Péter és Varga Júlia vonatkozó tanulmánya legalábbis arra utal, hogy sokan azok közül, akik az állam által előtérbe helyezni kívánt (így például műszaki főiskolai) szakokon végeztek, sokkal rosszabbul voltak képesek elhelyezkedni azoknál, akik példának okáért jogászok vagy közgazdászok lettek – bár utóbbiak számát az állam többnyire csökkenteni szerette volna. Megfigyelhető az is, hogy a másoddiplomát a legtöbben a visszafogni kívánt szakokon szereznek, mintegy korrigálva az állami beavatkozás hatását.

(A teljes cikk itt olvasható.) Mivel a választ túl hosszúnak találtam ahhoz, hogy egy kommentben leírjam, kifejteném bővebben, hiszen nagyon jól el lehet rajta vitatkozni.

Szükséges-e tehát, hogy az állam határozza meg, kiből mi lesz? Persze a kérdést nem ennyire sarkítottan szokás feltenni, de a lényege akkor is ez. Nézzük először azokat az érveket, melyek az igen mellett szólnak:

 

Hát bevallom most hirtelen egyet sem tudok. Ennek ellenére mindannyian látjuk, hogy nap mint nap megtörténik a dolog, mert a felsőoktatási szakokra államilag adott keretszámok alapján veszik fel a tanulókat. Ez persze nem jelenti azt, hogy explicit módon ki lenne jelentve: "Pistike, te pék leszel!", de a "ha nem akarsz mérnök lenni bizony éhenhalsz" mondat sem kecsegtet sokkal több jóval. Léteznek bizonyos naiv csoportok, akik szerint ezeket a szabályokat a piac diktálja, de sajnos akármennyire is akarja a Corporation, ha valaki nem érti a fizikát, abból nem lesz gépészmérnök.

Kezdjük is akkor talán az elején, mert így a közepébevágva nem jutunk előrébb. Mi határozza meg, hogy egy gyermek később milyen hivatást választ? Nem tagadhatjuk, hogy mindenki bizonyos potenciákkal születik, melyeket vagy sikerül kiteljesíteni, vagy nem, de ennél többre nem lehet képes. Habár megmondani nem tudjuk, a születés pillanatában már eldöntött, hogy a csecsemő mire viheti a matematika világában és mire mondjuk íróként. Ezen legfeljebb a Jóisten tud változtatni, sem az állam, sem századunk bálványa, a piac. Ennek ellenére nem állítom, hogy az is predesztinált lenne, milyen hivatás illik a gyerekhez. A tapasztalat azt mutatja, hogy bizony a természet egyenlőségre törekszik, ha valamiből sokat ad, valami mást elvesz. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy statisztikailag ritkán születnek zsenik (akiknek valamely területen kirívó képességeik vannak), arra juthatunk, hogy rendszerint mindenki nagyjából azonos szinten potens a példánál maradva a matematika és az irodalom terén is. A személyek közötti eltéréseket egy másik tényező, nevezzük így, a tanulási képesség adja.

Nem kevesebbet állítok tehát, hogy (a zseni kategóriába tartozók kivételével) ha valaki sikereket ért el matematikusként, ha más irányba fordul tinédzserkorában, ugyanolyan szintre juthatott volna irodalmárként. Bár nekem nagyon fájó ezt bevallani, de a felhalmozott tudás elsősorban munka kérdése. Ha arra teszem fel az életem, hogy jó író legyek, ugyanezzel a munkával hasonló szintre juthatnék el, ha a matematikát választom. Természetesen lehet eltérés, de most nem a nagy matematikusokkal, írókkal foglalkozunk, hanem az egyszerű munkásokkal.

Lássuk be, a legtöbb munkakör betöltéséhez nem szükséges túl nagy megszerzett tudás. Ennél sokkal többet számítanak a különböző képességek. Ha valaki jó vezető, azt, hogy egy szépirodalmi kiadót, vagy egy gépgyárat irányyít, kizárólag az orientációjának gyermekkori megválasztása dönti el. A legtöbb mérnöki diplomát "igénylő" munkakört (csak ismétlem magam, nem a zsenikről beszélünk) képes lenne betölteni a bölcsészdiplomás társadalomtudós, ha másik egyetemet választ.

Eljutottunk tehát a kérdés alapjához, az iskolaválasztáshoz. Mivel nem tudhatjuk, hogy a jövőben milyen szinten leszünk képesek elsajátítani dolgokat, melyekkel korábban nem találkoztunk, délibábot kerget, aki azt állítja az iskola jellegének kiválasztása racionális döntéseken nyugszik. Ha viszont idáig eljutottunk természetes lépés azt állítani, hogy egyéni szimpátiánk alapján döntjük el, mi lesz belőlünk. Ez egyrészt hatalmas tévutak bejárására ad lehetőséget, ami nagymértékben csökkenti a nemzetgazdaság termelékenységét, másrészt ilyen horderejű dolgot hagyni, hogy pusztán a szimpátia döntsön el, elég kockázatos.

Mi akkor az üdvözítő megoldás? Tényleg az államnak kéne meghatároznia, mit is tanuljunk? Ha most olvasóként ezt gondolod, akkor bizony beleestél a csapdámba. Ez ugyanis nem következik az itt leírtakból, másrészt lehetetlen is lenne, hiszen, ezt rengeteg történelmi példa bizonyítja, az állam tehetetlen a személyes szimpátiákkal szemben. Akkor meg minek tépem a számat, hiszen úgyis minden a maga útján fog alakulni, gondolhatnád, de ismét csak tévedsz. A szimpátia irányítására ugyanis van lehetőség, hiszen elmélkedésünk alanyai a legfogékonyabb korban lévő gyerekek, és az állam szinte kizárólagos hatalommal rendelkezik a leghatékonyabb eszköz, az általános iskola felett.

Igen, ez a megoldás. Ha azt szeretnénk, hogy többen tanuljanak a természettudományos felsőoktatásban, nem kell mást tenni, csak a jelenlegi, elavult általános iskolai nem humán oktatást megreformálni. Hja kérem, hogy ettől 2 év múlva még nem változik semmi? Tessenek elkezdeni látszatintézkedések helyett hosszútávra tervezni!

5 komment

Címkék: oktatás felsőoktatás szakmák

A bejegyzés trackback címe:

https://vitazz.blog.hu/api/trackback/id/tr56569138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beavix 2008.07.23. 11:46:06

Majd megmondja az állam? Először is szögezzük le, hogy bár semmiképpen nem vallom magam közgazdásznak, mert az emberi természet sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egy (akár közgazdasági, akár más) modellel leírható volna (erről nagyon jól tanúskodik az emberi lélekkel foglalkozó tudomány (?), melynek legalább 5 nagyobb egymással ellent-, ám az emberi természetről sokat mondó és nem kizárólagos megközelítése van). Mégis van a világ jelenségeinek egy széles köre, amelyekről a közgazdasági gondolkodás (hogy ez sem egységes egész, azt most hagyjuk…) jó leírást ad. Ebből elsősorban az következik, hogy ha nem mondja meg az állam, akkor valakinek, valaminek meg kell mondania, hiszen a kérdést el kell dönteni. Lehet úgy is dönteni, hogy nincsen felsőoktatás. De úgy nem lehet dönteni, hogy nem tudjuk, mi legyen vele.
Másrészt ebből az is következik, hogy megkülönböztetnék makro és mikorszintet. Egyénileg (tehát mikroszinten) ugyanis senkinek nincs megmondva, hogy mit és hogyan csináljon, e tekintetben liberális attitűdöt képviselek: mindenki úgy bassza el a saját életét, ahogy szeretné (egész addig míg nem olyan mérleghintával süllyed el, ami a másikat tökön vágja). Még Pöttyel is egyetértek annyiban, hogy az átlagos ember számára valamely témakör (egyszerűség kedvéért legyen ez az irodalom és a matematika) elsajátítása ha nem is ugyanannyira és ugyanolyan színvonalon lehetséges, de egyénenként jórészt hasonló nívón és hasonló energia-befektetéssel igen. Mivel egyes tevékenységeinkért más-más agyi terület felel, ezért ezek eltérő fejlettsége illetve a jobb- és balkezesek, vagy a férfiak és a nők eltérő agyi szerkezete mégis determinál, nevezzük ezt hangsúlyozva csak az egyszerűség kedvéért humán- és reálbeállítottságnak, ezekben én látok különbséget, de Pötty tézisével való egyet nem értésem nem metsz a lényeg húsába.
Makroszinten viszont, mint minden piac, a munkaerőpiac is kereslet-kínálat alapon működik. Tekintve, hogy mind keresleti, mind kínálati oldalról meglehetősen nagy a verseny, ahogy az ilyenkor lenni szokik, keresleti oldal határozza meg, hogy miből mennyire van szükség. Egyszerű ez („él az aki eleven”): rohadt paradicsom nem kell a plebsnek. Tehát ha az én munkám annyit ér, mint egy rohadt paradicsom, akkor a fasz rossz végére kerültem.
Viszont valami alapján azt meg kellene mondanunk, hogy miből mennyire van kereslet. Miután ezt a munkaerőpiac napos keresleti oldalán sütkérező vállalatok galád módon nem teszik meg társadalmi munkában (hanem helyette süttetik a hasukat és néha megfürdenek a profitban, mert ha a cégek nem lennének mohók és opportunisták, akkor lenyelnék őket a náluk mohóbb és opportunistább cégek), így aztán az államnak kell megtennie. Ebből a szempontból a felsőoktatás igyekszik (!) olyan lenni, mint egy minőségbiztosítás. A diplloma ad egyfajta mércét. Nagyon keveset mond el egy emberről a diplomája, de az a kevés a munkaerőpiac keresleti oldalán állók számára nem mindegy. Ezért az állam begyűjti a szükséges információkat és meghatároz bizonyos kvótákat. Igen, megmondja az állam. Azért mondja meg, mert valakinek meg kell mondania. Bürokratikus koordináció van, mert a láthatatlan kéz csak azokat a területeket szereti működtetni, ahonnan mindenkinek van közvetlen profitja. Az oktatás pedig tipikusan csak hosszú távon megtérülő befektetés, ha egyáltalán valaha megtérülő. Állambácsi olyan focicsapat, aki tudja, hogy az egyetlen esélye, hogy 0-0-lal kibekkeli a 120 percet, és aztán reménykedik a tizenegyesekben. De ha ki sem áll a meccsre, akkor meg megy a hőzöngés, hogy mi nem azért vettünk jegyet állambácsi meccsére, ugye.
Másrészt meg muszáj neki meghatározni valamely kvótákat technikai okokból. Egészen egyszerű a helyzet: ha minden diákot felvennének oda, ahova akar menni, akkor nem lehetne bírni infrastruktúrával. A kérdés az, hogy ötszáz marhát szállítsunk egy vagonban, és akkor a jól tejelő jó húsú is megdöglik, mielőtt vágni lehetne, vagy öljük le a négyszáz rosszhúsút és vigyük el a százat oda ahol meg lehet fejni (tudom, tehenet bárhol lehet fejni, na de nyílt utcán emlőn tapperolni egy állatot?)
Mint ahogy Pötty is megállapította, marad tehát az állami képzés alacsonyabb szintű finomhangolása, avagy a felsőoktatás problémáinak forrása lehet részben a közoktatás hiányossága. Az általános iskolákkal kapcsolatban azonban óvatosabban fogalmaznék: aki még nem csókolózott, az ne akarjon análszexelni! Az általános sulival ugyanis SZVSZ pont az a baj, hogy a gyerkőc bekerül német tagozatra, megtanul angolul is, ugye mert az kell, jawohl, máskölünben nem érti az internetes site-ok tartalmának felét se, ja és ha lehet járjon 76 fajta különórára is, meg bakot ugrik, fittyet hány. Ezzel önmagában semmi probléma, ha a kölök megtanul rendesen írni, olvasni, számolni, a környezetével kommunikálni és boldog attól amit csinál. Csakhogy nem ez van ám: mert ha a másiknak a fia zseni, akkor hogy lehet az, hogy az enyém nem? És miért hosszabb a Marika copfja? És egyébként is! A szülő az olyan, hogy számára a saját gyermeke a legokosabb, legcukipofább kölök a világon. Rám atyám azt mondta: szaros is, büdös is, de az enyém. Na pont ez nem jellemző a szülők többségére: hogy látják gyermekeik korlátjait. Tehát az enyém is tanuljon 8 nyelven, különben már most lemarad.
Ennek pont az a vége, hogy a gyerek se nem szereti amit csinál, se nem tanulja meg az alapokat biztosan. Aztán szív földrajzból, meg biológiából, mert nem tanították meg rendesen olvasni. Naná, hogy nincs sikerélménye. Naná, hogy háromszor annyi időbe kerül megcsinálni a leckét. Véleményem szerint tehát az egész általános iskola arra való, hogy a gyermek biztos alapokat szerezzen, megtanuljon olvasni, írni, számolni, csoportban viselkedni, feladatokat teljesíteni és ezen feladatok teljesítését ÉLVEZNI. Minden más bónusz, amíg ezeket nem tudja, addig általános iskolában nincs értelme mást is tanítani. Aki szexelni akar, először csókolózzon!
Annál is inkább, mert tudjuk azt is, hogy a serdülő is igen nyitott fajta. Vannak vele gondok, meg krízisek, meg a szülő és a tanár rémálma, viszont mindent képes befogadni. Ezért a középszintű oktatásban is alacsonyabb szinten differenciálnék: itt sem a nyolcféle fakultáció az, amitől a srác hajdestramm lesz, hanem attól, hogy sok olyan inger éri, amire rá tud csodálkozni, amiben meg tudja találni magát. Itt volna helye a magas szintű reál-oktatásnak. Ami persze még így is hosszú távú befektetés. Ráadásul a megtérülése függ attól, hogy olyan környezetet tud e- teremteni az állam, amiben szakképzett, színvonalas munkaerő itthon el tud majd helyezkedni. Állambácsinak be kell rúgnia a tizenegyeseket, ha majd egyszer eljut odáig. De ez már egy másik sztori.

Pötyy 2008.07.23. 14:17:36

Asszem félreértettél, a probléma éppen az az általános iskolai "természettudományos" oktatással, hogy száraz és nehezen megtanulható tényanyagot oktatnak, nem érdekességeket.
Ha még emlékszel nyolcadikban kémiából elektronhéjakról tanultál, biológiából meg rendszertant.
Én is azt mondom, hogy ehelyett azt kéne megértenie a szerncsétlen gyereknek, ha keverek ilyet meg olyat kapok amolyat. Az mindegy, hogy miért, a lényeg, hogy keverj!

Beavix 2008.07.23. 15:17:03

Ha egyáltalán kell kémiát oktatni bármilyen szinten általános iskolában. Abban az esetben lehet, ha a gyereknek már minden más jól megy és azoknak a gyerekeknek akiknek tényleg minden alapfeladat pite (vannak ilenek is szép számmal).
Nekeik lehet mutogatni érdekességeket. De úgymond "fakultáción" és valóban "kevergetős" szinten, és addig amíg a többiek alap dolgokat tanulnak (ami nekik már holt unalmas - emléxem, hogy hogy unta magát a szomszéd srác első osztály második felében. Nekem viszont jó volt a kommunikációs készségem, meg rámenős kiskölök voltam, úgyhogy ő írta a leckém, cserébe mindig őt választottam partizánban. A mai napig nem tudok rendesen írni.)

Ezen kívül még barkácsolhatnának együtt a gyerekek, illetve rengeteg olyat tanítanék nekeik, ami saját készségeik megismerését és kezelését segíti. Kvázi-naív pszichölógiát. Másik fejével való gondolkodást. Ezek ugyanis sokkal alapvetőbb készségek az ember későbbi érvényesülése (asszertivitása) szempontjából, mint a kémia, meg a biológia, vagy az egész reáloktatás zusammen (kivéve a matematikát, ami alapvető logikai következtetés elsajátításában segít).

Marco 2008.07.24. 14:42:41

Na hozzátok szólok, hogy ne állandóan egymással vitázzatok:)
Nem feltétlenül gond, a tananyag, engem még általános iskolában érdekeltek a természettudományok, és én ezt a tanáraimnak tudom be. Aztán lehet h gimiben szintén a tanáraim miatt kezdtek el nem érdekelni. Bár kémiából el tudonám képzelni általános iskolában az érdekességek bemutatását, és ha a gyereket el kezdi érdekelni, hogy mindez miért van, akkor lehet, hogy a későbbiekben behatóbban fogja vizsgálni.

Pötyy 2008.07.28. 08:28:09

Hát valóban a tanár is meghatározó tényező tud lenni, főleg középiskolában. Ennek kiküszöbölésére , hál'istennek nincs eszköz. Bár érdekes lenne megvizsgálni, kire mely tanárok tettek olyan mély benyomást, amely a későbbiekben meghatározta legalább 2-3 évüket, szerintem döntő többségben lesznek a humán területhez tartozó tárgyakat oktatók. Ez persze adódhat abból is, hogy ezeken keresztül könnyebb magát az embert megfogni, de szerintem nagy szerepe van annak is, hogy aki term.tudományos tárgyat tanítani megy, az elég elborult (nem rossz értelemben).
süti beállítások módosítása