Ez itt nem egy Ámérikaellenes cikk lesz, ugyanis ha megfigyelitek a címben kisbetűvel szerepel az államok. Igen, ez egy államellenes cikk lesz. Hál'istennek olyan korban élünk, hogy megengedhetem magamnak ezt a kis lázadást.
Az egész úgy kezdődött, hogy olvastam egy kezdeményezésről, ami azt szeretné elérni, hogy az önkormányzatok rendelkezzenek egy saját rendfenntartó szervvel - rendőrséggel - ami sokkal több joggal rendelkezne, mint a jelenlegi polgárőrség vagy közterület fenntartó szolgálat. Abszolút mértékben logikus indítvány, és legalább ennyire megvalósíthatatlan. De nem is maga az ötlet a lényeg, hanem az említett ellentmondás léte. Valami útjában áll ennek a - valljuk be - forradalmi újításnak (ami nem mellesleg Nyugat-Európa több országában, sőt Szlovákiában is jól működik), és ami egy előremutató változást akadályoz, annak vesznie kell. Ez pedig nem más, mint az állam!
No persze nem arról van szó, hogy "Gyurcsány takarodj!", nekem az állammal, mint intézménnyel van problémám. Persze nem lettem egyik pillanatról a másikra anarchista, csupán úgy érzem a homályba vesző történelmen nyugvó határok által nem csak fizikai lag korlátozott nagy testvér nem képes betölteni a funkcióját. Mert mi is az állam? A társadalom önvédelmi mechanizmusa a társadalom szabályait nem elfogadó egyének ellen. Persze gondolhatjuk úgy is, hogy nagyvonalúan
átsiklom az újraelosztás problémáján, de valljuk be, kevés olyan ember van, akinek szüksége lenne az újraelosztásra, ha nem lennének az alapvető szabályok ellen vétő elemek (bűnözők, szigorúan piaci alapon működő vállalatok stb.). Ha leszámítjuk azokat, akik a "rendszer ellenségei" miatt kerültek olyan helyzetbe, hogy nem képesek ellátni saját magukat, a fennmaradó csoportot kétfelé oszthatjuk.
Vannak, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe (például született egy értelmi fogyatékos ikerpáruk, leégett a házuk). Őket ismereteim szerint a közösség - leszámítva a modern kort, az ál(la)mok korát - lehetőségeihez mérten mindig is segítette. Előfordulhat, hogy nincs lehetőség, be kell látnunk azonban, hogy ebben az esetben, ha segítséget kap, előbb-utóbb egy utána következőnek nem fog jutni, márpedig én nem érzem magam arra hivatottnak, hogy eldöntsem, melyikük érdemli meg. Ha jól tudom, erre mondták a régiek, hogy Istenítélet. Ha jól tudom erre mondják az újak, hogy Embertelenség. Ha jól tudom nem sok jó született még abból, ha az Isten helyére az ember lépett.
Maradtak a kalapban, akik saját maguk miatt kerültek ki az önellátásra képesek köréből. Hát igen, felőlem ők maradhatnak is abban a kalapban. Mert lehet rosszul nősülni, lehet rossz szakmát választani, lehet eljátszani a fizetésed, ezek nem jelentik, hogy nincs visszaút. Súlyos kihatással lehetnek az ilyenek az életedre, megeshet, ha az adott pillanatban mást választasz, villában laksz, így meg életed végéig albérletet fizetsz, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennél képes az önfenntartásra. Lehet bevágni a durcit, és az utcán lakni, és a kezed nyújtani, de lehet összeszorítani a fogad, és keményen dolgozni, és talpra állni. Akik viszont nem képesek erre, azoknak el kell dönteniük, hogy akkor is ez lenne-e a helyzet, ha emiatt rövidúton éhenhalnának. Akinél a válasz igen, az menthetetlenül életképtelen. Sosem értettem egyet az életképtelenek mesterséges életbentartásával.
Remélem eddigre mindenki fejében sikerült lerombolnom az államot, és eljutott a totális anarchia állapotába. Nem kell megijedni, nem fogom bennehagyni. Íme a kivezető ösvény:
Természetesen az anarchia mint olyan működésképtelen, mégpedig azért, mert mindig is lesznek olyanok, akik hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az emberi lét többet jelent annál, minthogy én. Az a mondat, hogy "Én ember vagyok" nem állja meg a helyét. Ezt hamar megtanulnák azok is, akik szerint igen, ha egyszer kihalnának a "Mi emberek vagyunk" vallói. A többségnek - mert bár nem látszik, töretlenül hiszek abban, hogy ők a többség - védekeznie kell ezen lények ellen, akik a vírusokkal karöltve folyamatosan az emberiség kipusztításán ügyködnek. (Szándékosan nem emberi fajt írtam, mert biológiai értelemben nem különbözünk.)
Mi védhet meg minket? Vágjuk rá a belénkivódott kádári reflexünkkel: az állam. Igen, az állam. Nyilvánvalóan nem az, amelyiket nagynehezen sikerült lerombolni, hanem egy teljesen új. Nagyon hasonlít majd a korábbira, csak egy különbség lesz: ez nem az emberek fölött áll majd, hanem az emberekből. Mi kell ehhez? Nem sok, csak annyi, hogy az emberek magukénak érezhessék az államot, és az állam magáénak érezhesse az embereket. Ez pedig egyféleképpen érhető el: ha szombaton megjön az e-mail, hogy vasárnap dönteni kell a kukorica felvásárlási áráról, akkor aki gyalog vág neki az útnak, az is odaérjen a tanácskozásra. Ha leköszörüljük az éles sarkokat, akkor eljuthatunk a megoldásig: önrendelkező kistérségek.
Miért lenne ez jobb a jelenlegi helyzetnél? Nem is tudom. Mennyi San Marino vagy Andorra GDP-je? Az empirikus bizonyítás persze nem állja meg a helyét, hiszen Ruanda sem nagy állam, de formális logikával is levezethető. Vegyük a jelenlegi szervezetet felülről lefelé: Az egész tetején ott az állam. Valami, aminek a fenntartása a keresőképes lakosság 30%-át teszi ki (jelenleg állami alkalmazottak). Az állam rendelkezik bizonyos pénzösszeggel, melyet az emberek adnak össze. Ennek nagyrészét átnyújtja a regionális önkormányzatoknak, melyek csak névleg léteznek, hatáskörük nem mérhető. A regionális önkormányzatnál megejtett rövidke pihenő után a pénz a települési önkormányzatokhoz kerül. Az önkormányzat feladata, hogy a kapott pénzből ellássa azoknak a feladatoknak egy részét, melyet hagyományosan az államénak tekintünk. (oktatás, szociális juttatások). A maradékot az állam felügyeli (rendfenntartás, egészségügy), egységesen. A helyzet megvilágítására megemlítem, hogy a rendőrkapitányságok az alájuk tartozó terület lélekszámának megfelelően kapják a normatívát, így egy 30.000 fős borsodi régió ugyanannyiből gazdálkodik, mint egy 30.000 fős győr-moson-soproni. Hasonlóképp a két területen álló kórház, ugyanazt a felszerelést kapja (ideális esetben), miközben az egyikben a legjellemzőbb ellátni való a 80 éves öregember, akinek lassan lejár az ideje, a másikban pedig az alkoholmérgezés, és a szúrt sebes trauma. Rövidre zárva az állam - per definitionem - nem veszi figyelembe a helyi igényeket.
Szedjük össze! Van egy nagy szervezetünk, aki az emberek érdekeit homogén módon védelmezi, és van sok-sok kicsi, mely a kevéske feladatát sem tudja ellátni, mert nem kap rá elég pénzt. Tekintetbe véve, hogy az emberek a legkevésbé sem homogének, ez nem tűnik nyerő koncepciónak. Ennek a helyét venné át sok-sok akkora méretű szervezet, amely képes alkalmazkodni a lakosaihoz. Mivel felülről nem kapnának juttatásokat, amennyiben fenntarthatatlannak bizonyulnak belolvadnak majd egy másikba. Miért gondolom akkor azt, hogy néhány száz éves távlatban nem vezetne a mai helyzet kialakulásához? Egész egyszerűen azért, mert elfogyott a föld a talpunk alól. Míg a középkorban ha nem tetszett a földesúr képe a jobbágy foghatta a kis motyóját, és odébb költözhetett párszáz kilométerrel (már persze ha útközben nem fogták el a földesúr emberei, és vitték vissza (figyeljük meg, hogy ehhez az kellett, hogy személyesen ismerjék az illetőt!)), ma ezt elég nehéz megtenni. Nem az utazás az akadálya, hanem az, hogy nagy valószínűséggel odébb sem lesz aranyéletünk, mivel ha az lenne, mindenki odaköltözne, ami rövidúton magával hozná az arany fakulását.
Ellenérvek is vannak természetesen, de azokat szeretném tőletek hallani, hogy jól megcáfolhassam őket :)
